Sikeres német szakos nyílt nap

A PKE Német Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszéki Csoportja 2018. március 27-én  nyílt napi rendezvényt tartott. A rendezvény helyszíne: PKE, Bartók terem.

Március 27-én Nyílt nap volt a PKE-n, ahol minden szak szeretettel várta a középiskolásokat, így ők betekintést nyerhettek egy napra az egyetem életébe. A Német Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszéki Csoport a Bartók teremben rendezte meg ezt az eseményt.

Dsc05749

Dsc05741

Dsc05748

A középiskolásokat Andreas Bourani Auf uns című dalával köszöntötték az egyetemi hallgatók, majd a tanszék oktatói is üdvözölték a diákokat és a közönséget.

Dsc05780

A diákok 3-4 fős csapatokban jelentkeztek a Metropolen című tanulmányi versenyre, mely során egy 30 kérdésből álló kvízt oldottak meg a nagyvárosok témakör kapcsán.

Dsc05752

Dsc05760Dsc05767Dsc05774

Ezután a hallgatók élménybeszámolókat tartottak a szak rendezvényeiről elsősorban az Erasmus tanulmányi utakról, a Bad Kissingeni konferenciákról és egyéb közös kirándulásokról, melyeken nyelvi és kulturális ismereteket szerezhettek.

Dsc05789

Dobolyi Ilka, harmadéves angol-német szakos hallgató az Augsburgi Egyetemen eltöltött félévéről mesélt autentikus bajor népviseletben.

Dsc05785

Oláh Tamás, harmadéves német szakos hallgató a szak németországi tanulmányi útjairól tartott képes beszámolót.

P1040706

Tóth Orsolya, első éves német mesterszakos hallgató a frissen elnyert Márton Áron Kutatói Ösztöndíját ismertette a jelenlévő hallgatósággal.

Dsc05796

Ezt követte egy Luther-képkiállítás, a Here I stand képes beszámoló, amelynek keretében a résztvevők megszemlélhették a reformáció legfontosabb állomásait és azok hatásait. Ebbe interaktív módon kapcsolódhattak be a középiskolások, ugyanis egy letöltött applikáció segítségével járhatták be a képkörutat.

Dsc05797Dsc05801

Dsc05804Dsc05813Dsc05812Dsc05822Dsc05833Dsc05834Dsc05837

Ezután jött a kvízjáték eredményhirdetése és a díjkiosztás. Minden csapat nagyon ügyes volt, de az első helyen a nagyváradi Szent László Római Katolikus Líceum, második helyen a Mihai Eminescu Elméleti Líceum diákjai végeztek és a harmadik helyet pedig a nagyszalontai Arany János Elméleti Líceum és a nagykárolyi Elméleti Líceum diákjai osztották meg. Ezúton is gratulálunk a szép eredményekhez!

Dsc0576229541614 1826652060713066 3041417559689980023 nDsc05766

30124900 1527802040678933 2699768403056394240 o

Az ebéd előtt a középiskolásokat körbe vezették az egyetem új épületében, ahol a diákok megtekinthettek egy-egy szemináriumi órát is. 13:00 órától a PKE menzáján közös ebéd várta a Nyílt nap résztvevőit!

György Albert, másodéves német és magyar szakos hallgató 

 A programból:

10:40: Metropolen (vetélkedő)

11:25: Diákok élmánybeszámolói a szak rendezvényeiről

11:40: A "Here I stand" plakátkiállítás megnyitója és megtekintése

A kiállítás témája a reformáció időszaka Európában, a nők történelmi helyzete és Luther reformátor-társai. A rendezvény a Debreceni Német Kulturális Fórum és a budapesti Goethe Intézet támogatásával jött létre.

12:40: A vetélkedő eredményhirdetése, díjkiosztás

13:00: Közös ebéd az egyetemi menzán

 

Dsc05750Dsc05744Dsc05751Dsc05753Dsc05756Dsc05757Dsc05764Dsc05768Dsc05769Dsc05771Dsc05772Dsc05773Dsc05775Dsc05776Dsc05777Dsc05778Dsc05779Dsc05781Dsc05782Dsc05787Dsc05793P1040703Dsc05795Dsc05799Dsc05802Dsc05805Dsc05806Dsc05807Dsc05809Dsc05810Dsc05811Dsc05817Dsc05818Dsc05820Dsc05823Dsc05824Dsc05826Dsc05827Dsc05828Dsc05830Dsc05836Dsc05838Dsc05839Dsc05841Dsc05842Dsc05844

forrás: nemetszak.partium.ro