Nagyváradiként elég nehéz volt kiválasztanom egy helyet, hiszen minden egyes utcáról mesélhetnék, de ha már választani kellett, csak azok a helyek jöhettek szóba, ahol gyerekként sok időt töltöttem. A Rhédey kert is ezek közé tartozik, ezen belül is egy régi színpad. Azt tudni kell, hogy a park másik felében egy játszótér van. Meg is kérdezhetnétek, hogy miért menne mégis egy gyermek a másik irányba, ehhez a bizonyos régi, elhagyatott színpadhoz. Nos, éppen ezért, mert elhagyatott. A park másik felében gyerekek futkároztak és nevetgéltek, azonban itt mindig csend volt. Egy zárkózott gyermek, aki még megszólalni sem mer mások előtt, nyílván ezt választaná inkább. Visszagondolva, világosabbá vált, miért is rajongtam ezért a helyért. Mindig is szerettem énekelni és táncolni, de sosem tudtam elképzelni, hogy színpadon szerepeljek emberek előtt. Viszont itt, ezen a kis régi színpadon pár órára eljátszhattam, hogy táncos vagy épp énekes vagyok, hiszen a madár se járt arra. A világ legjobb játszótere volt.
Nagyvárad folyamatosan változik. Valamit mindig hozzáadnak a városhoz, vagy éppen elvesznek tőle. Viszont ez a hely még mindig ugyanolyan, mint gyerekkoromban, még mindig ugyanaz az érzés fog el, amikor arra sétálok, és ezt már egyre kevesebb helyről tudom elmondani. Úgyhogy, ha egyszer Nagyvárad központjában sétálnál, látogasd meg a Rhédey kertet, és egy pillanatra állj meg a kis öreg, magányos színpadnál, ott, ahol még az idő is megállt.
Molnár Edina
Képek: Szabó Arnold, Szabó Tamás
forrás: en.partium.ro