Gergely Tamás sikertörténete

Egy nemzetközi pályázat koordinátoraként állandó kapcsolatban állok németországi partnerekkel.

Gergely Tamás vagyok, a Többnyelvűség és multikulturalitás mesterprogram végzős hallgatója. Az alapszakot is a Partiumi Keresztény Egyetem Német nyelv és irodalom szakán végeztem, így 5 eseménydús évet tölthettem diákként az egyetemen. Úgy az alap -, mint a mesterszak számos lehetőséget biztosított arra, hogy a megtanult elméleti tudást gyakorlatba ültethessen.

Számos workshopon és konferencián vehettem részt, nyári egyetemeken tanulhattam Németországban, és – nem utolsó sorban – a Janus Pannonius Szakkollégium tagjaként tudományos kutatásokból is kivehettem a részem.

Gergely Tamas

Az alapszak elvégzése után egy olyan munkahelyre kerültem, ahol kamatoztathattam tudásomat, fejleszthettem kommunikációs képességemet. Egy nemzetközi pályázat koordinátoraként állandó kapcsolatban állok németországi partnerekkel, így tehát nemcsak a német nyelvet, hanem az ottani kultúrát, életstílust, mentalitást is valamilyen szinten meg kellett ismerjem.

Többnyelvűség és multikulturalitás mesterprogram éppen erre hivatott. Nemcsak nyelvet tanít, hanem kultúrát is közvetít, hiszen kultúra nyelv nélkül nem létezik, de nyelv kultúra nélkül sem. Mindkettő a hatékony és célravezető kommunikáció alapja.

A mesterképzés során rengeteg olyan ismeretre tehettem szert, ami ma megkönnyíti a munkámat. Használd ki te is ezt a lehetőséget! Megéri!

 

forrás: nemetszak.partium.ro