Ezredévi emléktér

Ha Nagyváradon jársz, elkerülhetetlen, hogy a várost kettészelő Sebes-Körös folyó mentén elhaladj. Gyönyörű zöld partja telis-tele van fával, természetes, hogy odavonzza a nyugalomra vágyókat. A nagyváradi Körös-part egyik legszebb része a Garasos hídnál található Ezredévi emléktér, közel a városközponthoz. Az eredeti Garasos hidat, melynek képét egy, a hídra helyezett bronz domborművön is láthatunk, 1910. december 10-én adták át. A gyalogoshíd közelében több magyar vonatkozású szobor és emlékmű található: többek között Szacsvay Imre, az 1849-es magyar függetlenségi nyilatkozat szövegbe foglalásáért és aláírásáért kivégzett országgyűlési jegyző szobra; vagy Lorántffy Zsuzsanna szobra, aki I. Rákóczi György fejedelem mélyen vallásos felesége volt, aki bőkezűen támogatta az iskolákat, és akihez a legenda szerint a diákok bátran imádkozhatnak; illetve Czárán Gyula szobra is megtalálható itt, akit a Mézgedi cseppkőbarlang felfedezőjeként és a magyar turizmus egyik atyjaként is emlegetnek.

 

A hidat 1947-ben elbontották, és még abban az évben másikat építettek helyette. Ennek egyik pillérén helyezték el az eredeti híd avatásának centenáriumán egy domborműves emléktáblát, melyet Deák Árpád nagyváradi szobrász alkotott. A bronztáblát többször tönkretették vagy ellopták.

 

A jelenlegi Garasos híd a maga egyszerűségében fogja meg a rajta átsétálókat, hiszen oldalrácsai tele vannak zsúfolva lakatokkal, melyeket a hídon megforduló fiatal párok helyeztek oda. Ez a híd vezet rá a szinte már mesebeli parkra, melyet hatalmas fák ölelnek körbe. A park egyik felében található egy kis fából készült pavilon, közepén egy zongorával, melynek hangja elvarázsolja az arra sétálókat, hiszen mindig akad valaki, aki épp megszólaltatja. Versbeillő itt sétálni naplementekor, amikor kigyúlnak az első fények, és igényes zongoraszó kíséri lépteinket. Pici virágos bódé és egy kávézó is található a parkban, melyek még inkább meghatározzák és feldobják a park hangulatát. Tökéletes helyszín a reggeli kávé elfogyasztására, romantikus vagy baráti sétákra, illetve naplementés-alkonyatipiknikezésre. Ha Nagyváradra jössz, feltétlenül látogass el erre az idilli helyre, hogy átélhesd város varázslatos hangulatát.

Írta: Gombos Panni

Képek: Orosz Tamás, Petrus Tamás

 

garhid 2 garhid 3 garhid 4 garhid 5 garhid 6 garhid 7 garhid 8 garhid 9 garhid 10 garhid 11 garhid 12 garhid 13 garhid 14 garhid 15

forrás: en.partium.ro