Beszámoló az Erasmus+ szakmai gyakorlatról 2017

2017. október 1. és november 30. között az Erasmus+ program keretén belül Bíró Éva, német szakos hallgató, szakmai gyakorlaton vett részt az IKGS-nél (Institut für deutsche Kultur und Geschichte Südosteuropas) Münchenben. 

Az IKGS Délkelet-Európa német kisebbségének történelmével és kultúrájával foglalkozik. Mottójuk a következő: megőrizni, kutatni, közvetíteni. Az intézmény egy könyvtárral, archívummal és egy szerkesztőséggel rendelkezik. A szerkesztőség évente kétszer jelenteti meg a Spiegelungen folyóiratát, melyben a német kisebbségekkel kapcsolatos tudományos és irodalmi jellegű szövegek olvashatóak. Évente nem csak Németországban, hanem délkelet-Európában is különböző rendezvényeket szerveznek, illetve a müncheni Ludwig-Maximilian Egyetemen is több előadást tartanak. Az intézmény munkatársai nagyon kedvesek és segítőkészek.

20171024 093306

Talán a legfontosabb, amit itt megtanulhattam, mindig alaposan és precízen dolgozni. Sokszor az apróságoknak is nagy jelentőségük lehet, akár a tudományos munkában, akár máshol. Alapos betekintést nyerhettem az intézmény működésébe, a kutatásba, könyvtári és archívumi feladatokba, a szerkesztőség működésébe, de legfőképp a rendezvényszervezésbe. A munkatársak különböző feladatokkal bíztak meg, melyek közül a számomra legkedvesebb a rendezvényszervezésben való részvétel volt, melyről később két kolléganőmmel, Clementina Irimină-val, aki októberben ugyancsak itt gyakorlatozott, és az önkéntes Franziska Stutzzal beszámolót írtunk. E két hónap alatt összesen három, az intézmény által szervezett rendezvényen vehettem részt: egy színpadi vitán, egy kétnapos kongresszuson és egy felolvasóesten. A szinpadi vita témája a kommunizmus áldozatai voltak, akiket a hitük miatt bebörtönöztek, kínoztak és üldöztek.

23795517 875180439303820 8707161642062966929 n

A kongresszuson az első világháború utáni Európa térképének módosulásait és ennek következményeit tárgyalták. A felolvasóesten a Nitzkydorfban (Nițchidorf) született Balthasar Waitz a Das rote Akkordeon című művét mutatta be.

20171026 20271320171129 192714

Ezen kívül a szerkesztőségben bizonyos szövegeket javítottam, magyar-német fordításokat néztem át, melyek a folyóirat következő számában jelennek meg. A könyvtárban másik két kolléganőmmel könyveket katalogizáltunk, az archívumban néhány régi fényképet rendszereztem.

München egy gyönyörű nagyváros, rengeteg lehetőséget kínál úgy az ott élőknek, mint a túristáknak. Sok látványossága van, melyet érdemes megnézni. November végén megnyílt a Tollwood fesztivál, illetve a város több területén a karácsonyi vásárok, ahol néhány bajor specialitást is kipróbálhattam.

20171021 12260420171101 142319

Mivel Bajorország és környéke nagyon szép, szabadidőmben rengeteg szép helyet látogattam meg, többek közt a Neuschwanstein kastélyt, Regensburgot, a Walhallát, Innsbruckot és Strasbourgot. Nagyon szeretek utazni és úgy gondolom, hogy minden lehetőséget meg kell ragadni és élni kell velük. E két hónap alatt rengeteg élménnyel, ismerősökkel, tapasztalattal és tudással gazdagodhattam, melyet köszönök az egyetemnek, az Erasmus+ programnak, és az IKGS-nek.

20171101 142512Img 20171003 181043 414

 

forrás: nemetszak.partium.ro