Canadian Days - 2018

A PKE angol szakos hallgatóit minden év novemberében kanadai kultúrával kapcsolatos konferenciára várja a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem. Az esemény lényege, hogy a résztvevők közelebbről és mélyebben megismerjék Kanada irodalmát, hagyományait, kultúráját, és népének gondolkodását. A Canadian Generations in Culture and the Arts: Synchronic and Diachronic Approaches címen futó angol nyelvű konferencia előadói között a kanadai nagykövetet is jegyzi az idei alkalom, a legizgalmasabb előadás azonban Michelle Gadpaille vendégelőadóhoz fűződik, aki igazán emlékezetes betekintést nyújtott a kanadai irodalomba. Saját könyvét (könyveit) mutatta be egyedülálló megközelítéssel. Idén azzal a büszkeséggel a tarsolyunkban érkeztünk haza, hogy PKE-s előadója is volt a budapesti konferenciának, Szenderszki Krisztina 3. éves hallgató személyében, aki tehetséggel és önbizalommal adta elő saját kutatásának lényegét.

          Nagy Judit és Bánhegyi Mátyás szervezők kreativitásának köszönhetően, szórakoztató kvízzel folytatódott a délutáni program, ahol a diákok a Kim’s Convenience című, kanadai vonatkozású sorozat tartalmából mérkőztek meg, sőt, még jeleneteket is elő kellett adniuk. Filmmel és azt követő kötetlen beszélgetéssel zárult a nap, Bernhardt Dóra irányításában. Az Away from Her című megindító és elgondolkodtató film méltó lezárása volt a napnak. A szervezőknek hálásan köszönjük a PKE-s vendégek fogadására és foglalkoztatására befektetett munkát és energiát. Jövőre találkozunk!

48378653 2070511632994834 3334332173019774976 n48391122 528646707545440 7075369084359016448 n48395377 378522252717837 2208564684313853952 n48396391 346298226198907 53209602505834496 n48398046 304576803509308 33609300207206400 n48404054 1996921657065610 1002719098037075968 n48408463 229999844556019 7227081257832677376 n48416889 2628493717175377 3340981993574760448 n48420880 1735744169865603 2706699105882603520 n48423494 203764557234955 8621367872796491776 n48425305 216795512564746 7349696539704426496 n48926425 821203061544490 3959864361199075328 n48935546 327849058054886 4442753766285901824 n49045301 2171041432939877 8494801843782680576 n49059712 738996606482599 174806315703468032 n49059752 671312053271170 435942406064439296 n49079305 1013879255480711 2556106621793075200 n49203318 348763092343348 4625223733869543424 n49252337 352155225363131 1528805858257928192 n

forrás: en.partium.ro